fbpx

Amazon Australia – hódíts meg egy új kontinenst!

amazon australia_szoke balazs_amazon wholesale

Amikor az Amazon Australia létrejött 2017-ben, a globális e-kereskedelmi platform az egyik legnagyobb és legsikeresebb nemzetközi nyitásként nyilatkozott róla. A platform azóta is egy hipergyorsan fejlődő, nagy potenciállal rendelkező piacteret foglal magában, mely a wholesale eladók számára is kecsegtető lehet. Ebben a cikkben elmagyarázom, hogy milyen termékekkel érdemes belevágni a kontinens meghódításába és arra is kitérek, hogy hogyan tudod egyszerűen, hatékonyan megoldani a rendelések teljesítését az Amazon FBA használatával.

Ausztrália számokban

Ausztrália a hatodik legnagyobb területű ország a Földön; az egyetlen olyan, amely egy egész kontinensre kiterjed. Ausztráliának van a tizenharmadik legnagyobb méretű gazdasága és a kilencedik legmagasabb egy főre jutó nominális GDP értéke a világon. A világon a második helyen áll az emberi fejlettségi index alapján. Az országot igen magasra rangsorolják az életminőség, az egészség, az oktatás, a gazdaság és a polgárok szabadsága, valamint a politikai jogok tekintetében.

Ausztrália tehát egy jóléti állam. A Credit Suisse kutatóintézete kimutatta, hogy az ország rendelkezik a legmagasabb medián vagyonnal a világon és 2013-ban a világon a második legmagasabb volt a felnőttekre számított vagyon nagysága.

Ausztrália ritkán lakott kontinens, a népsűrűség még a 3 fő/km²-t (2,8) sem éri el. A lakosság nagy része a keleti és déli partvidéken él, ahol az éghajlati viszonyok kedvezőek a mindennapi élethez. Magas az urbanizáció, a lakosság 80 százaléka él városokban, többnyire kikötővárosokban (Sydney, Melbourne, Perth, Brisbane, Adelaide).

2019-ben több száz eladó haladta meg a 100 ezer dolláros éves bevételt az Amazon Australia segítségével, és ez a szám folyamatosan nő.

Miket éri meg értékesíteni az Amazon Australia piacterén?

Érdemes egy alapos kutatást végezni a helyben népszerű termékek kapcsán, tekintettel a régiós különbségekre is. Továbbá jó, ha analizálod az Amazon által rendelkezésre bocsátott adatokat, mivel ezek segítenek megjósolni, hogy egy bizonyos termék vagy termékkategória hogyan szerepel a piactéren adott időszakban, illetve általánosan.

Egyes felmérések szerint ezek az online elérhető termékek a legkelendőbbek Ausztráliában:
  • Babatermékek: játékok, dekorációk, bútorok stb.
  • Lakásfelújítás: világítás, konyhai és fürdőszobai felszerelések, építési cikkek, kültéri eszközök stb.
  • Sport- és szabadtéri felszerelések: sátrazáshoz szükséges kellékek, hátizsákok, kirándulós kiegészítők stb.
  • Irodai és iskolai eszközök
A termékek kiválasztásakor néhány dolgot érdemes szem előtt tartani:
  1. Egy termék ideális eladási ára 10–50 USD. Ezen az áron az emberek nagy valószínűséggel megvásárolják a terméket anélkül, hogy túl sokat kutatnának vagy azon aggódnának, hogy a termék rossz minőségű. Az összeg ugyanakkor elég magas ahhoz, hogy profitot termeljen számodra.
  2. Olyan termékeket érdemes választanod, amelyeknek kisebb a súlya, ezáltal alacsonyabbak lesznek a szállítási költségek.
  3. Ha egy mód van rá, inkább kerüld a kizárólag szezonális termékeket és a törékeny tételeket!

Csomagolás, szállítás, ügyfélszolgálat Amazon FBA-val

Természetesen az Amazon Australia piacterén értékesítők is igénybe vehetik az FBA szolgáltatást, melynek révén az Amazon az eladási folyamat nagy részét lebonyolítja helyetted.

Az FBA segítségével a készletedet az Amazon raktárában tárolhatod – sőt, az e-kereskedelmi óriás elvégzi helyetted a csomagolást, szállítást, adminisztrációt is.

Az Amazon teljesítési programjának számos előnye van:
  • Időt szabadít fel neked, amelyet felhasználhatsz a vállalkozásod építésére, ahelyett, hogy a termékeid tárolásával, csomagolásával, szállításával foglalkoznál
  • Kihasználhatod az Amazon globális hírnevét
  • Nem kell ismerned az összes vámszabályt és nem kell kívülről fújnod a szállítási protokollokat sem
  • Jogosult leszel az Amazon Prime-ra, amelynek köszönhetően könnyebben elnyerheted a vásárlók bizalmát
  • Nem kell aggódnod a visszatérítések miatt, mivel az Amazon gondoskodik az egész folyamatról, beleértve a vevőkkel való kommunikációt és a cseretermékek kiküldését is
  • Az FBA segítségével növelni tudod vállalkozásod értékesítési volumenét

Bár az FBA nem olcsó, a sok-sok előny miatt nagyon megéri használni.

Hogyan vágj bele?

Az első és legfontosabb: készülj fel az értékesítésre, figyelembe véve a helyi adó- és szabályozási követelményeket is! Ezt követően regisztrálj egy Seller Central fiókot Ausztráliában és listázd a termékeidet! Ahogy fentebb is írtam, az FBA a szállításban, csomagolásban, ügyfélszolgálatban stb. segítségedre lesz. Az Amazon Australia kapcsán ezen a linken minden alapvető információt megtalálsz.

Noha elsőre nagy lépésnek tűnik a nemzetközi piacra lépés (az is), ha nem merünk nagyot álmodni, megrekedünk. Amennyiben szeretnéd skálázni a vállalkozásod, az ausztrál jóléti állam egy jó kitörési pont lehet. Előtte azonban alaposan olvass, kutass, elemezz!

Ha előbb inkább szeretnél az Amazon alapokkal megismerkedni, regisztrálj ingyenes minikurzusomra, vagy kérj tőlem személyes konzultációt!

Szőke Balázs

Szőke Balázs

Iratkozz fel a hírlevelünkre

Értesülj elsőkézből a hírekről és további hasznos tartalmakról az internetes kereskedelem témakörében.