fbpx

Minden, amit a Multiple Seller Accountokról tudni érdemes

Idén áprilisban jött a hír, hogy azoknak az Amazon wholesale eladóknak, akiknek nyomós üzleti érvük van egyszerre több fiók megnyitásához, már nincs szükségük az Amazon jóváhagyására. De hogy is működött ez korábban és mi a lényege ennek?

Ez a nem éppen etikus eljárás lehet, hogy elsőre nem hangzik olyan nagy ügynek, de komoly hatással lehet az online üzletedre, mivel a versenytársak így képesek elfogadott keretek közt sérteni az Amazon hagyományos értékesítési politikáját.

Ebben a bejegyzésben arról fogok írni az ecomcrew.com cikke nyomán, hogy az eladók hogyan nyitnak meg és működtetnek több seller accountot is (az Amazon Általános Szerződési Feltételeivel szembe menve), és hogyan lehet több Amazon Seller Central fiókot használni az Amazon Általános Szerződési Feltételei között. Adódik a kérdés:

Most akkor engedélyezett több Amazon fiókkal dolgozni vagy sem?

Ahogy a bevezetőben írtam, idén tavasszal az Amazon megváltoztatta a több fiókkal kapcsolatos politikáját, és immár jogos üzleti okok mentén lehetővé teszi az eladók számára, hogy több fiókot nyissanak központi jóváhagyás nélkül. Az Amazon erről így nyilatkozott:

„Azoknak az értékesítési partnerek, akiknek jogos üzleti igényük van arra, hogy több értékesítési fiókot működtessenek, engedélyeztetés nélkül megtehetik. Az Amazon azonban azt javasolja, hogy csak akkor nyissanak az eladók második eladói fiókot, ha jogos üzleti igényül merül fel, és fiókjaik egészséges állapotban vannak.”

Miért lehet szükség több Amazon fiókra?

Ha például két nagyon különböző márkával dolgozol (eltérő név, telefonszám, email cím stb), szükség lehet arra, hogy a folyamatok hatékonyabb működtetése érdekében két fiókkal dolgozz, hiszen, ha ezeket egy accounton kezelnéd, nehezen tudnád őket külön-külön menedzselni.

Nem egyszer előfordul azonban, hogy egy eladó azért szeretne egyszerre több fiókot is, mert szándékosan megszegte az Általános Szerződési Feltételeket, és retteg attól, hogy fiókját lezárják. Ezért többet is megnyit, hogy fedezhesse magát. Ha az egyik fiókot felfüggesztik, elkezd értékesíteni a másikon…

Az is igaz, hogy mindannyian hallottunk már rémtörténeteket olyan eladókról, akiknek fiókját egyszerűen tévedésből zárták be. Sajnos ilyen olykor előfordul. Több olyan eladóval találkoztam már, akik az Amazon engedélye nélkül nyitnak egy második (vagy több) accountot, egyszerűen a kockázatuk csökkentése érdekében. De ne feledd, ha több értékesítési fiókot nyitsz, az Amazon pontosan nyomon tudja követni, hogy ezek egyetlen személy tulajdonában vannak, még akkor is, ha nincsenek konkrét megosztott információk a fiókok közt.

Ha jobban belegondolunk, ezek az eladók igazságtalan előnyt élvezhetnek az egy számlával rendelkező eladókkal szemben. Továbbá gondot jelent az is, hogy az úgynevezett „black hat” eladók nem állnak meg ennyinél, általában tovább trükköznek, hogy méltatlan előnyhöz jussanak.

Nézzük, hogyan zajlik ez a valóságban?

A második Amazon-fiók megnyitásához az Amazon engedélyével vagy anélkül a következő dolgokra van szükség:

  • Külön bankkártyák
  • Külön e-mail címek
  • Külön bankszámlák

Ez valójában az egyenlet legkönnyebb része, mivel az Amazon nem követeli meg, hogy fent említett dolgok mindegyike az eladó nevéhez legyen köthető.

A seller entity, vagyis az eladó személyazonossága rész már kissé bonyolultabb, de még mindig viszonylag egyszerű, mivel használhat másik személynevet (a feleségének, rokonának a nevét), vagy új vállalkozást regisztrálhat. Kínában például sok Amazon eladó megköveteli alkalmazottaitól, hogy saját nevük alatt nyissák meg a fiókokat. Egyes kínai eladóknak több (néha kétszámjegyű) accountja van.

A több eladói fiók működtetésének legnehezebb eleme a felderítés elkerülése. Szinte minden „black hat” eladó több internetszolgáltatóval és számítógéppel rendelkezik. A lehető legtöbb óvintézkedést megteszik annak elkerülése érdekében, hogy egy számítógépet véletlenül ugyanahhoz az internetkapcsolathoz jelentkeztessék be, mivel ez szinte azonnal figyelmeztetné az Amazonot arra, hogy a fiókok egy eladóhoz köthetők.

A központ úgy tudja észlelni ezt, hogy megvizsgálja az alábbiakat:

  • Eszköz azonosító (Device ID)
  • IP-cím
  • Hitelkártya
  • Bankszámla
  • Vállalat neve
  • Számlázási és / vagy szállítási cím
  • Telefonszám

Hogyan nyithatsz több fiókot etikus módon?

Miután túllépted az évi néhány százezer dolláros bevételt, nem rossz ötlet megnyitni egy második Amazon Seller Central fiókot. Egy ideiglenes fiók általában nem befolyásolja a második felfüggesztését (ha véglegesen letiltják, valószínűleg mindkét fiók felfüggesztésre kerül).

Továbbá, ha valaha úgy döntesz, hogy eladod a vállalkozásodat, akkor egy második eladói fiók lehetővé teszi az értékesítés folytatását anélkül, hogy elölről kellene mindent kezdened. Azért azt ne felejtsd el, hogy egy második fiók kezelése növeli a könyvelési munkát és az általános karbantartásra szánt időt, energiát.

Annak ellenére, hogy az Amazon kijelentette, hogy nincs szükség a jóváhagyásukra, ha több fiókot akar nyitni egy eladó, mégis ajánlom, hogy nyiss meg egy support case-t velük, hogy engedélyt kérj a saját biztonságod érdekében. Mutatok egy mintalevelet, melyet nyugodtan használj, ha plusz fiókot akarsz nyitni:

Dear Amazon,

We are considering opening a new business in the near future. This new business will have separate VAT requirements and customer service emails/phone numbers.

Can you tell me how we can setup multiple VAT requirements for different products within our account as well as different customer service emails/phone numbers?

If this is not possible, can you please give us permission to open a second Seller Central Account? I understand we will require separate email addresses, bank information, and credit card information.

Te már több fiókkal rendelkezel? Milyen előnyeid származtak belőle? Vagy még nem vágtál bele, de szeretnél második fiókot nyitni, és kérdéseid vannak a folyamattal kapcsolatban? Tedd fel őket nyugodtan, készséggel állok rendelkezésedre!

Szőke Balázs

Szőke Balázs

Iratkozz fel a hírlevelünkre

Értesülj elsőkézből a hírekről és további hasznos tartalmakról az internetes kereskedelem témakörében.